Nyitókép: MTI/NAV

Brutális fogás: 35 millió szál cigarettára tette rá a kezét a NAV

Infostart
2024. február 21. 13:10
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói az elmúlt évek legnagyobb illegális cigarettadepóján ütöttek rajta. Az összehangolt akció során 4 milliárd forint értékben ukrán gyártmányú cigarettát, valamint nagy mennyiségű eurót foglaltak le. A tettenérés során elfogott két ukrán nemzetiségű férfit gyanúsítottként hallgatták ki, őket őrizetbe is vették. Az illetékes bíróság elrendelte letartóztatásukat.

A pénzügyőrök alapos felderítő munkával jutottak a szervezetten működő – ukrán, szír és magyar elkövetőkből álló – bűnbanda nyomára, akikről kiderítették, hogy kiemelten nagy mennyiségben kereskednek csempészett cigarettával – olvasható a hivatal közleményében.

A NAV nyomozói és bevetési kollégái Budapesten és Fejér vármegyében, egy időben, több helyszínen tartottak házkutatásokat. Két ukrán személyt egy Fejér vármegyei raktárban fogtak el, ahonnan a lefoglalt cigaretta jelentős része és nagyobb összegű valuta került elő. A közelben lévő másik raktárban szállításra előkészített cigarettát és fedőáruval megrakott kamiont találtak.

A két helyszínen összesen 35 millió (!) szál illegális cigarettát, 70 ezer euró készpénzt és egy 30 millió forint értékű kamiont foglaltak le. A házkutatások során a nyomozók a gyanúsítottak arcképével ellátott több ukrán útlevélre bukkantak.

A NAV pénzügyi nyomozói az ukrán elkövetők magyar és – menekültstátusszal rendelkező – szír társait is büntetőeljárás alá vonták, számos ingatlant és járművet kutattak át, tanúkat hallgattak ki. A két ukrán férfit gyanúsítottként történő kihallgatásukat követően őrizetbe vették, kezdeményezték letartóztatásukat.

A bravúros felderítés során a nyomozók nagy számban és kombináltan alkalmaztak különféle felderítési eszközöket és módszereket, melyek számos bizonyíték beszerzését eredményezték, ezek vezettek a bűnbanda illegális tevékenységének felszámolásához – teszik hozzá.

Az illegális cigarettakereskedelem nemcsak a költségvetésnek okoz súlyos károkat, hanem a legális piaci szereplőknek is komoly bevételkiesést jelent. Ezeknél is fontosabb, hogy az illegális termékek kétes eredete növeli a káros anyagok valószínűségét, amely kiemelt egészségügyi kockázat a fogyasztók számára. Mindezek miatt a NAV koncentrált erővel vív harcot a dohány és cigaretta feketepiac frontján, zéró toleranciát hirdetett az illegális gyártást, jogellenes kereskedelmet folytatók ellen – zárul a közlemény.