Nyitókép: jonathanparry/Getty Images

Válás helyett inkább ölni akart az asszony

Infostart
2024. február 14. 12:55
Minősített emberölés kísérlete miatt áll bíróság elé egy nő és a szeretője, akik meg akarták ölni az asszony férjét Szombathelyen.

A vádirat szerint a vádlottak között szerelmi viszony alakult ki, az asszony szerint férje nem egyezett volna bele a válásukba, ezért társával elhatározták, hogy megölik. Először meg akarták mérgezni, a nő a szeretőjétől átvett, ismeretlen összetételű szert kevert több alkalommal is a férje italába és ételébe, de a sértettnek csak gyomorpanaszai lettek. Ezért elhatározták, hogy álmában ölik meg.

A vád szerint egyik éjjel a szerető fóliát szorított a sértett arcára, de a férfi felébredt és beleharapott támadója kezébe, aki egy vázával fejbe ütötte.

A zajra felébredt a házaspár közös gyereke, a hálószobába ment, de az édesanyja kituszkolta.

Miután a gyermek megzavarta a vádlottakat, a sértett azt mondta, ha felhagynak a bántalmazásával, beleegyezik a válásba, és nem tesz feljelentést. A vádlottak erre abbahagyták ütlegelését. A sértett a bántalmazás következtében több hét, illetve több hónap alatt gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett.

A Vas Vármegyei Főügyészség a nőt és társát előre kitervelten, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével, továbbá a nőt aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésével vádolja, és a letartóztatásban lévő vádlottakkal szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza.

A vádlottak büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Törvényszék dönt - áll a főügyészség közleményében.