Nyitókép: Pixabay

Lecsaptak a rendőrök, nagy meglepetés lett a vége – videóval

Infostart
2024. január 21. 07:00
A vevők elől még el tudott bújni a netes csaló, a szekszárdi rendőrök elől azonban nem. Több száz embert is átverhetett.

A rendőrséget tavaly egy tolnai férfi értesítette, aki egy internetes oldalon akart egy játékkonzolt vásárolni. Miután az eladóval üzenetben mindent megbeszéltek, átutalta a megadott bankszámlára a kialkudott összeget. Ezt követően azonban hiába várta a futárt, a termék soha nem érkezett meg, és az eladó is elérhetetlenné vált. Röviddel ezután a sértett barátja is feljelentést tett, akit ugyanilyen módszerrel akartak megkárosítani, de ő nem utalta el előre a vételárat − írja a police.hu.

A szekszárdi nyomozók elkezdték visszakövetni a szálakat, és kiderült, hogy a csaló nemcsak Tolna vármegyei embereket vert át, hanem az ország számos pontján vannak olyanok, akiket megkárosított ugyanezzel a módszerrel.

Végül eljutottak egy 26 éves csarodai férfihez, akit előállítottak, majd a kihallgatását követően őrizetbe vettek, miután a bíróság elrendelte az előzetes letartoztatását.

Eddig 48 rendbeli csalással vagy annak kísérletével gyanúsították meg, de feltehetően több száz embert verhetett át.

Ügyleteivel az eddigi adatok szerint csaknem 6,4 millió forint kárt okozott. A rendőrség azt is vizsgálja, hogy a férfinak voltak-e bűntársai.