Nyitókép: Oleksandr Filon/Getty Images

Komolytalan véget ért az akciófilmbe illő autós üldözés – videó

Infostart
2024. január 7. 05:40
Menekülése során egyre csak halmozta a szabálytalanságokat a menekülő sofőr, ám így sem sikerült látótávolságon kívül kerülnie.

A BRFK járőrei január 2-án éjszaka a Ráday Gedeon utcán figyeltek fel egy törött szélvédővel közlekedő autóra. Meg akarták állítani, de vezetője a járőrkocsi fény- és hangjelzése ellenére továbbhajtott – számolt be a Vezess.hu.

Mint olvasható, menekülése közben áthajtott piros lámpán, záróvonalon, figyelmen kívül hagyott kötelező haladási irány és behajtani tilos táblákat, és mellékutcákban próbált egérutat nyerni. Az autó a Frangepán utcában állt meg, ahol vezetője és egyik utasa – a BRFK megfogalmazása szerint – infantilis mód egy házba menekültek próbált elrejtőzni, ahonnan a rendőrök többszöri felszólítására sem voltak hajlandóak előjönni. Végül a házban elfogták a két fiatalt.

Az autót vezető 25 éves férfinak nem volt érvényes vezetői engedélye, míg utasával, az öccsével szemben a bíróság közrend és közbiztonság elleni bűncselekmények miatt adott ki elfogatóparancsot, őt bűnügyi őrizetbe vették. A sofőrt szabálysértési őrizetbe került, és a menekülés közben elkövetett közlekedési szabálytalanságok miatt is eljárás indult ellene. A rendőrök bevonták a biztonságos közlekedésre műszakilag alkalmatlan gépkocsi forgalmi engedélyét – olvasható a BRFK közösségi oldalán.