Nyitókép: Police.hu

Besétált a Bosnyák téri templomba, és pusztításba kezdett – videó

Infostart
2024. január 3. 07:21
A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben vallási tisztelet tárgyának megrongálása miatt és végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozza vele szemben.

A vádirat szerint a vádlott, egy 49 éves férfi 2021. június 30-án dél körüli időben bement a XIV. kerületben, a Bosnyák téren egy templomba, ahol megrongált különböző kegyeleti tárgyakat. Egy szobrot ledöntött a talapzatáról, egy másikban is kárt okozott, összetört több üvegtárgyat és egy zászlórudat, valamint gyertyatartókat is megrongált.

A sérülések egy része javítható volt, a cselekménnyel a férfi több mint százezer forint kárt okozott.

Az ügyben kirendelt igazságügyi elmeorvosszakértői vélemény szerint az elkövető nem látta át teljesen tettének következményeit, ebben enyhe-közepes fokban korlátozott volt.

A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség a férfit vallási tisztelet tárgyának megrongálásával vádolja és arra tett indítványt, hogy a bíróság – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésében végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki a férfival szemben – olvasható a Fővárosi Főügyészség sajtóközleményében.

Az ügyhöz kapcsolódó – alábbi – felvételen az látszik, ahogyan a férfi a templom felé tart, majd az is, amikor a bűncselekmény elkövetését követően a rendőrök elfogják: