Nyitókép: Roman Budnyi/Getty Images

"Egymilliárd" - Két legyet egy csapásra: emberrablók buktattak le egy drogkereskedőt

Infostart
2023. december 19. 21:09
Az egyik ausztrál rendőrség két bűncselekményt is megakadályozott, ráadásul egymilliárd dollár értékben több mint 720 kilogramm drogot foglalt le.

A sydney-i rendőrség több mint 720 kilogrammnyi kokainra bukkant egy emberrablásra készülő banda leleplezését követően – írja a The Guardian beszámolója alapján a Telex.

A hatóságok arról kaptak bejelentést, hogy négy fekete ruhás és maszkos férfi emberrablásra készülődik az ausztrál város Ryde nevű részén. Egy lakóépület mélygarázsában találták meg őket, a kocsijukban kések mellett egy feszítővas is volt.

A rendőröknek sikerült kideríteniük, kit akartak elrabolni, és házkutatást tartottak az érintett lakásán. Ekkor derült fény arra, hogy neki is van vaj a fején.

A helyszínen sporttáskákba és a szekrényekbe elrejtve egymilliárd dollár értékben kokaint találtak.

A rendőrség mind az öt férfit őrizetbe vette.

Az akció során a rendőrök ezzel két bűntényt is felszámoltak, hiszen megakadályoztak egy emberrablást, és azt is, hogy komoly mennyiségű kábítószert értékesítsenek.