Nyitókép: Evgen_Prozhyrko/Getty Images

Kötélen lógva kopogott órákig egy nyolcadik emeleti ablakon az óbudai Pókember

Infostart
2023. október 13. 11:52
Barátnője után akart kémkedni az a férfi, akit szédítő magasságból húztak biztonságba a rendőrök.

Kötéllel biztosította magát egy férfi egy III. kerületi, tízemeletes társasház tetején, majd leereszkedett egy nyolcadik emeleti lakásig, és a párkányon ülve órákig kopogott - áll a rendőrség közleményében.

Az óbudai járőröket október 3-án, 17:30 körül értesítették a cselekményről, majd a katasztrófavédelem munkatársainak segítségégével behatoltak a lakásba, ahol akkor éppen senki sem tartózkodott. A férfit a konyhaablakon keresztül behúzták a helyiségbe és intézkedtek vele szemben.

Az 52 éves férfi azzal próbálta tettét megmagyarázni, hogy

kábítószert fogyasztott, és meg akarta lesni barátnőjét, másik férfival tölti-e az estét.

A férfit a Budapesti Rendőr-főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitányságára állították elő, kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését.