Nyitókép: Police.hu

Budapesti elit kávéházból, egy sztárséftől "gyűjtögették” a nagy értékű porcelánt – videó

Infostart
2023. szeptember 20. 18:15
Budapesti lakásán fogták el a nyomozók a család két tagját.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitányságán tett feljelentést 2023. szeptember 18-án egy fővárosi étterem alkalmazottja, mert egy év alatt sok, különféle felhasználású és fajtájú porcelán- és egyéb edénynek kelt lába az étteremből.

A feljelentés szerint a munkatársaknak feltűnt, hogy egy közösségi oldal eladási felületén éppen olyan, nagy értékű tárgyakat kínál értékesítésre az étterem egy korábbi dolgozója, mint amilyenek az étteremből eltűntek – írja a Police.hu.

A nyomozók a begyűjtött adatok alapján kutatást tartottak a volt alkalmazott, és annak – akkor még az étteremben dolgozó – egyik rokona VIII. kerületi lakásán, ahol sok konyhai porcelán- és rézedényt foglaltak le, amik piaci értéke körülbelül 4,3 millió forint.

K. Zoltánt és L. Andrásnét előállították a kerületi rendőrkapitányságra, és nagyobb értékre elkövetett lopás bűntett alapos gyanúja miatt hallgatták ki. A 34 és 64 éves gyanúsítottak a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését nem ismerték el.

A Ripost úgy tudja, hogy Wolf András sztárséf keze alól lopták el az értékes – Zsolnay – étkészleteket, amiket a bűnözők a Facebook Marketplace-en próbáltak eladni. Az ügy igencsak nagy port kavart a New York kávéházban: a kávéház konyháján az összes alkalmazott lázasan kereste a darabonként is műremeknek számító, és mint ilyen, igencsak drága tányérokat, tejkiöntőket, alátéteket, de sehol sem találták. Ekkor tett feljelentést az egyik alkalmazott a rendőrségen – olvasható.