Nyitókép: Infostart

Újabb fontos lépes a Döcher-gyilkosság ügyében

Infostart
2023. szeptember 19. 18:36
Előkészítő ülés volt az Döcher-gyilkosság ügyében

A Fővárosi Törvényszék 2023. szeptember 19-én előkészítő ülést tartott a büntetőügyben, amelyben két férfit előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés bűntettével – az I. rendű vádlottat mint felbujtót – vádolja az ügyészség.

A vádirat szerint a terhelt megbízta egy ismerősét, aki egy külföldi bűnszervezet vezetője volt, hogy ölesse meg egykori barátját, egyben bűntársát, valamint egy másik ismerősét is. A férfi a bűncselekmény elkövetésére felkérte a II. rendű vádlottat, a kivitelezéshez szükséges fuvarozással pedig az általa vezetett bűnszervezet egyik tagját bízta meg - áll a törvényszék közleményében.

Az előkészítő ülésen a vádlottak nem ismerték be bűnösségüket és nem mondtak le a tárgyaláshoz való jogukról.

A bíróság mindkét terhelt letartóztatását – amelyet korábban már márciusban a Fővárosi Ítélőtábla is helybenhagyott – a szökés, elrejtőzés veszélye miatt továbbra is fenntartotta. A végzés végleges.

A rendőrség animációs videót is készített a gyilkosságról a nyomozás során.

A rendőrök januárban számoltak be az 1999-es gyilkosság nyomozásáról. Akkor a rendőrség alapján az Infostarton is beszámoltunk a bűncselekményről.

A XV. kerületi étteremben 1999. február 2-án húsz lövés történt.

A vendéglő hátsó boxában hárman ültek. Döcher György a feleségével, illetve a bolgár M. Dimitrovval. A fejre leadott lövések következtében a két férfi azonnal meghalt. Az elkövető a feleséget életben hagyta. A leszámolás néhány másodpercig tartott, majd a tettes sietve távozott a vendéglőből, és a rá várakozó társával együtt egy autóval elhajtott a helyszínről.

A KR NNI életvédelmi nyomozóinak – szorosan együttműködve a szlovák társszervvel, a NAKA-val – sikerült felderítenie a bűncselekményt. A bizonyítékok egyértelműen alátámasztják, hogy S. Lajos két emberének adott utasítást a gyilkosságra: Sz. Árpádnak és B. Karolnak. Utóbbi adta le a halálos lövéseket egy Scorpion géppisztolyból, míg társa biztosította számára kintről a helyszínt, hogy a merénylet ideje alatt senki ne menjen be az étterembe.