Nyitókép: Zolnierek/Getty Images

Brutálisan összeverték ismerősüket, aztán hagyták meghalni

Infostart / MTI
2023. augusztus 28. 10:23
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emeltek vádat két férfi ellen, akik brutális módon bántalmazták egy ismerősüket tavaly októberben egy budapesti lakásban, majd órákig hagyták szenvedni. A magatehetetlen állapotba került férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe - közölte a Fővárosi Főügyészség.

A vádirat szerint a két férfi 2022. október 9-én késő estétől egy VIII. kerületi lakásban italozott régi ismerősével. Az éjszaka szóváltás alakult ki közöttük, eközben az egyik férfi ököllel arcon ütötte és a földre lökte a sértettet. Ezután csatlakozott hozzá társa is, együtt bántalmazták tovább a sértettet:

felváltva ütlegelték, rugdosták a földön fekvő férfit.

A sértett a bántalmazás után még órákig feküdt a földön, közben többször is jelezte a vádlottaknak, hogy rosszul van. Ők ennek ellenére csak másnap, kora délután hívták a mentőket a sérülthöz, aki azonban a segélyhívás után perceken belül, még a mentők megérkezése előtt meghalt.