Nyitókép: Pexels.com

Hátborzongató fordulat a meghalt tömörkényi kisfiú ügyében

Infostart
2023. augusztus 9. 05:40
A boncolási jegyzőkönyvben más szerepel, mint amit a nyilvánosság eddig tudott a tömörkényi kisfiú halálával kapcsolatban

Ahogy arról az Infostarton is beszámoltunk meghalt egy kisfiú Tömörkényben. Eddig úgy lehetett tudni, hogy az udvaron lévő kutya lánca fojtotta meg őt.

A kisfiú nagymamája most arról beszélt, hogy azóta megkapták az unokája boncolási jegyzőkönyvét, az RTL Híradónak pedig elárulta, hogy nem a kutyalánc, hanem kutyaharapás okozta a fiú halálát.

Ebben az áll, hogy fulladásos halál kutyaharapás által

- mondta az elhunyt gyermek nagymamája a televíziónak.

Mint ismeretes a gyerek holttestét az édesanyja találta meg az udvaron, a kutyák mellett. A nő azóta elköltözött, a Híradó pedig az anyóstól úgy tudja, az asszony még a saját kihallgatásán sem jelent meg.

A tévének beszélő nő azt is közölte, hogy a fia azóta hozzá költözött, a tragédia miatt a közelébe sem megy a háznak, ahonnan egyik napról a másikra a felesége is elment.

A nyomozás folyamatban van gondatlan emberölés bűntette miatt, ezért a rendőrség egyelőre nem nyilatkozik.