Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

Jogerősen döntött a bíróság az Árpád hídi ámokfutóról

Infostart
2023. július 13. 16:12
Letartóztatásban marad a július elsején egy kerékpárost halálra gázoló utcai versenyző.

Vasárnap letartóztatták az Árpád hídi gázolóként ismert férfit, és a rácsok mögött marad a Fővárosi Törvényszék jogerős határozata szerint is – tudta meg az Index a Fővárosi Törvényszék szóvivőjétől. A védelem és az ügyészség is fellebbezett az elsőfokú döntéssel szemben, ám a bíróság másodfokon is a letartóztatásról döntött.

A törvényszék korábbi közleménye alapján a megalapozott gyanú szerinti bűncselekmény körülményeiből és a terhelt szabálysértési előéletéből arra lehet következtetni, hogy a férfi öntörvényű, magát a kötelező normák fölé helyezi, ezért azt nem lehet alappal feltételezni, hogy a bűnügyi felügyelet magatartási szabályait be is tudná tartani. A Mercedes sofőrje egy autókereskedéssel és egy másik nagy teljesítményű autóval is rendelkezik, ezért a törvényszék szerint tartani lehet attól, hogy ismét volán mögé ülne.

A portál emlékeztet, hogy kifejezetten ritka a letartóztatás elrendelése halálos közúti baleset után, ezúttal azonban mindkét bírósági fórum a szabadságmegvonás mellett döntött.

Mint ismert, július 1-jén a hajnali órákban egy 690 lóerős Mercedes AMG az Árpád hídon haladt a budai irányba, amikor a sofőr elvesztette az uralmát az autó felett, majd többször megpördült, és átszakítva a szalagkorlátot, elgázolt egy biciklist. A 26 éves berékpáros életét már nem tudták megmenteni. A rendőrség később közzétette a térfigyelő kamerát felvételeit, amelyeken látszik, a gázoló másik két autóssal versengett éjszaka a hídon.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Jogerősen döntött a bíróság az Árpád hídi ámokfutóról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást