Nyitókép: AndreyPopov/Getty Images

Előre megásták a sírját – Újabb fejlemény a szentendrei gyilkos banda ügyében

Infostart
2023. május 17. 08:49
A Fővárosi Főügyészség még 2020 augusztusában emelt vádat három férfivel szemben emberölés, valamint csoportosan elkövetett vagyon elleni bűncselekmény miatt.

A megállapított tényállás szerint az egyik elkövető 2018 év végén tízmillió forint kölcsönt vett fel a későbbi sértettől, de szándékában sem állt visszafizetni – olvasható a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség közleményében.

Elhatározta, hogy megöli a sértettet, ezért összebeszélt a vele baráti kapcsolatban álló két későbbi vádlottal. A pénz visszaadásának ígéretével 2019. május 6-án délután egyikük felvette a sértettet Újpesten az autójába, majd a másik tettes is csatlakozott hozzájuk. Eközben a harmadik elkövető egy szentendrei külterületen

egy előre megásott sírgödörnél várta őket.

Szentendre felé közlekedve egyikük megfojtotta a gépjárműben egy zsineggel a hitelezőt, majd megszabadították értékeitől és elásták. Óráját és ékszerét később eladták, és megosztoztak a tőle elvett 60 ezer forint készpénzen.

A per

Az ügyészség az elsőrendű vádlottat – vagyis a tettest – életfogytig tartó szabadságvesztés büntetéssel és tíz év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre sújtotta azzal, hogy 25 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra. A másodrendű vádlottat – a felbújtót – halmazati büntetésül 19 év fegyházra, 1 millió 125 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. A harmadrendű vádlottat – aki bűsegédként közreműködött a gyilkosságban – pedig 11 év fegyházra és ötszázezer forint pénzbüntetésre ítélte, és mindkettőjüket tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Az elsőfokú ítéletet az eljáró ügyész tudomásul vette, míg a vádlottak és védőik azzal szemben teljes körű fellebbezést jelentettek be, vitatva annak ténybeli megállapításait és jogi indokolását.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a napokban a Fővárosi Ítélőtáblához előterjesztett indítványával az elsőfokú ítélet helyben hagyását kezdeményezte mindhárom vádlottnál.