Hét év fegyházat kaphat a késes rabló

Infostart
2023. február 24. 14:00
A vádlott egy külföldi nőt rabolt ki a 6-os villamoson, de gyorsan elfogták a rendőrök.

Hét év fegyházra ítélte a Budai Központi Kerületi Bíróság azt az 50 éves férfit, aki tavaly ősszel késsel rabolt ki egy külföldi nőt Budapesten, a 6-os villamoson - közölte az ügyészség.

A támadó szeptember 3-án délután, az Újbudán közlekedő 6-os számú villamoson figyelt fel a járművön utazó nőre. Leült a vele szemben lévő ülésre, majd közel hajolt hozzá, és az ujjai összedörzsölésével jelezte neki, hogy pénzt kér tőle.

A magyar nyelvet nem beszélő asszony megértette, hogy mit akar a férfi, és a fejét rázva jelezte, hogy nem áll szándékában teljesíteni a kérést. A férfi ekkor megismételte a kézmozdulatot, a nő azonban újra megtagadta a pénz átadását. Az elkövető ekkor elővett a táskájából egy kést, és látványosan forgatni kezdte a nő előtt majd azzal hirtelen a nő nyaka felé szúrt.

Az asszony védekezésképpen elrántotta a fejét, a támadó azonban továbbra is fenyegetően hadonászott felé a késsel, majd a nő hasa irányába szúrt, miközben folyamatosan pénzt követelt tőle. A nő a fenyegetés hatására sokkos állapotba került, félelmében elővette és kinyitotta a pénztárcáját, amiből ezután a vádlott kivett 55 ezer forintot, amit eltett.

A támadást észlelő egyik utas a villamosvezető felé indult segítséget kérni, az asszony pedig felállt az ülésről, és megpróbált eltávolodni a támadótól. Az elkövető ekkor hátulról meglökte a nőt, majd a következő megállónál leszállt a villamosról, a rendőrök azonban még a helyszín közelében elfogták. A tettes már az előkészítő ülésen teljes körű beismerő vallomást tett, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról is.

A bíróság hét év fegyházra ítélte a letartóztatásban maradó elkövetőt. Az ítélet nem jogerős, mert az elkövető és a védője enyhítésért fellebbezett.