Nyitókép: Chanin Wardkhian/Getty Images

Egyetlen éjszaka 19 kocsit tört fel egy fiatal Csepelen – videó

Infostart
2023. február 10. 04:30
Korábban egy csepeli műhelyben is fosztogatott az akkor 17 éves elkövető a társával.

A vádirat szerint a fiatalkorú vádlott 2022. április 6-án egy társával együtt betört egy XXI. kerületi szerelőműhelybe, ahol különböző értékeket, így akkumulátorokat, sarokcsiszolót, fűrészt és más szerszámokat gyűjtöttek össze, majd azokat bepakolták a telephely udvarán álló egyik gépkocsiba. Ezután levágták a kapuról a lakatot, majd elhajtottak a helyszínről a lopott autóval, ami azonban útközben meghibásodott, ezért leszerelték a rendszámokat, kivették belőle az értékeket, majd az üzemképtelen járművet hátrahagyták.

A fiatal elkövetők a következő két héten belül, még kétszer törtek be ugyanabba a fenti műhelybe. Az első esetben egy bontás alatt álló gépkocsiból szerelték ki az akkumulátort, a másik alkalommal pedig különböző autóalkatrészeket és szerszámokat tulajdonítottak el, valamint levágták két autó katalizátorát is, majd az egyik járművet el is lopták. Nem jutottak azonban vele messzire, mert még a kerületen belül lerobbantak, ezért helyette egy közelben parkoló másik autót törtek fel és vittek el. Az újabb lopott autóval az elkövetők Dunaharaszti területéig jutottak, ahol egy kanyarban lecsúsztak az útról és egy kerítésnek ütköztek, amelyet követően ezt a gépkocsit is hátrahagyták.

A három betöréssel a fiatalok összesen több mint 1 millió forinttal károsították meg a sértetteket, és a rongálással is több százezer forint kárt okoztak.

Az alábbi felvételen az látható, ahogyan az elkövetők az egyik lopott gépkocsival lerobbannak, ezért helyette egy közelben parkoló másik autót tulajdonítanak el úgy, hogy a jármű egyik ablakát betörik, majd az autót elindítják:

A fiatalkorú vádlott a fentieken túlmenően, pár nappal később, egyetlen éjszaka leforgása alatt, összesen további 19 gépkocsit tört fel Csepelen azért, hogy azokat ellopja, vagy azokból értékeket tulajdonítson el.

A vádlott a fenti elkövetések miatt indult bűnügyben letartóztatásba került, de a végrehajtás helyeként kijelölt budapesti javítóintézetből 2022. május 2-án megszökött – olvasható a Fővárosi Főügyészség sajtóközleményében.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség Fiatalkorúak Büntetőügyeinek Részlege a letartóztatásban lévő fiatalt több rendbeli üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével, vétségével, illetve azok kísérletével, továbbá fogolyszökés bűntettével is vádolja, és vele szemben fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozza a vádiratban. Társa jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik, az eljárást vele szemben elkülönítették.