Nyitókép: Pixabay.com

Agyonütötte haverját, akitől korábban vett egy nőt

Infostart
2023. január 30. 11:10
Vádat emeltek egy férfival szemben, aki 3,5 millió forintért megvásárolta barátja élettársát, majd miután az üzleten összevesztek, egy vascsővel agyonütötte a férfit.

A férfit emberkereskedelem és halált okozó testi sértés bűntettével vádolja a Csongrád-Csanád Vármegyei ügyészség.

A vádlott a sértett barátja volt, tanyáján segítette is a gazdálkodásban. A vádlott és a sértett élettársa között 2021 elejére érzelmi viszony alakult ki. A két férfi ezért abban állapodott meg, hogy a sértett 3,5 millió forint ellenében elengedi a nőt a vádlottal.

A vádlott április 24-én át is adta a pénzt, azzal, hogy a részleteket később beszélik meg. A sértett és az asszony azonban még aznap összevesztek, a nő a közös gyermekükkel elment a tanyáról, majd felhívta a vádlottat, aki autóval odament.

A tanya udvarán a két férfi vitatkozni kezdett,

a sértett pedig további egymillió forintot követelt a nőért.

A szóváltás verekedéssé fajult, a vádlott felkapott egy vascsövet és azzal a kétszer fejbe ütötte a sértettet, aki a helyszínen meghalt.

A vádlott ezt követően üzenetet küldött a nőnek, hogy még ne menjen haza, majd a holttestet és a vascsövet ismeretlen helyen elrejtette. A vádlott a vérnyomokat is megpróbálta eltüntetni és ruháit elégette.

A vádlott és a nő a hatóságokat félrevezetve megpróbálták elhitetni, hogy az áldozat önszántából távozott otthonából, majd haragosaival került összetűzésbe. Ennek érdekében a vádlott a sértett telefonjáról hamis üzeneteket küldött a nőnek azzal, hogy őt elkapták, ne szóljon a rendőröknek. Mintegy két hét elteltével - a vádlottal egyeztetve - a nő bement a rendőrségre és bejelentette, hogy élettársa horgászni ment, majd ismeretlen helyre távozott. Az elmondottakat a hatóságok előtt a nő tanúként többször is megismételte.

A történtek miatt a nővel szemben bűnpártolás vétsége miatt emeltek vádat - írja az ügyészség.