Nyitókép: Atstock Productions/Getty Images

60 milliós korrupciós ügybe keveredett egy volt ügyész

Infostart
2022. október 27. 07:10
Korrupciós bűncselekmények miatt vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség egy befolyásos ügyvéd ellen, aki még ügyészként csúszópénzért cserébe adott át információkat különböző eljárások érintettjeinek – értesült a Magyar Nemzet.

A jogászt, aki korábban több ügyészségen, köztük a Központi Nyomozó Főügyészségen dolgozott nyomozó ügyészként, még tavasszal vették őrizetbe, majd tartóztatták le. A lap információja szerint a férfi ügyészként eljárt a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással és más bűncselekménnyel vádolt Simonka György volt fideszes képviselő és társai ellen indult nyomozásban, igaz, arra nem merült fel adat, hogy abban az ügyben is információkat szivárogtatott volna.

Úgy tudják, a volt ügyésszel szemben az viszont felmerült, hogy ügyvédként azzal házalt, hogy korábbi kapcsolatai segítségével, pénzért cserébe információkhoz tud jutni az ügyészségen.

A jogász a vád szerint az elmúlt években több mint hatvanmillió forint korrupciós pénzhez juthatott hozzá.