Nyitókép: PoliceHungary/YouTube

Pozitív teszttel akarta megúszni a börtönt

Infostart
2022. május 27. 08:41
A Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése és feljelentése alapján a budapesti rendőrök a TEK segítségével elfogták a férfit, és a vesztegetésben közreműködő társait is gyanúsítottként hallgatták ki.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály eljárást folytat egy 46 éves férfi ellen, aki lopás bűntett miatt kiszabott hét hónap letöltendő szabadságvesztés végrehajtását úgy akarta elkerülni, hogy szerez egy pozitív Covid-19 tesztet – írja a Police.hu.

A hamis teszt beszerzésében 28 éves ismerőse segítségét kérte, akinek édesanyja egy konténeres szűrőponton dolgozott. Az első mintavétel alkalmával, 2021. december 9-én 100 ezer forintot adott át a 48 éves nőnek. A hamis igazolás kiállítására végül nem volt szükség, mivel a férfi antigén-tesztje pozitív eredményt mutatott.

A büntetés-végrehajtási intézetbe 2022 februárjában esedékes bevonulást a 46 éves férfi ismét egy pozitív teszteredménnyel akarta elhalasztani. Ebben az esetben ismerőse egy koronavírussal fertőzött beteg pozitív mintáját szerezte meg, és adta át édesanyja részére. A szűrőponton további 100 ezer forintot fizetett ki a férfi az anyukának azért, hogy a pozitív Covid-teszt eredményét regisztrálja a központi nyilvántartásban – olvasható.

A Terrorelhárítási Központ műveleti egysége 2022. március 17-én egy konditeremben fogta el a 46 éves gyanúsítottat, majd lefoglalták tőle a nevére kiállított hamis Covid-tesztet, több mobiltelefont, 600 ezer forintot, 820 eurót, valamint különböző kábítószergyanús anyagokat – utóbbiak miatt külön eljárás indult.

A férfit gyanúsítottként hallgatták ki kétrendbeli vesztegetés bűntett miatt, amely során beismerő vallomást tett. A nyomozók előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet a bíróság elrendelt; jelenleg korábban kiszabott büntetését tölti.

A bűncselekmény további résztvevőit a budapesti rendőrök 2022. május 18-án elfogták, majd a 28 éves férfit kétrendbeli bűnsegédként elkövetett vesztegetés, édesanyját pedig kétrendbeli vesztegetés elfogadása bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A gyanúsítottak vallomást nem tettek, ők az eljárás további szakaszában szabadlábon védekeznek.