Nyitókép: police.hu

"Nálam már a rendőrség is volt" - elcsípték a tomboló behatolókat

Infostart
2022. április 11. 18:02
Felkutatták és elfogták a budakeszi rendőrök azokat a fiatalokat, akik a helyi ravatalozóban törtek-zúztak. A kár több milliós.

A rendőrségi beszámoló szerint a budakeszi temető gondnoka 2022. április 10-én kora reggel értesítette a rendőrséget, hogy a ravatalozó épületében szörnyű pusztítás nyomait fedezte fel. A berendezési, és a használati tárgyak összetörve, a falak leverve, az ajtók letépve és hiányzott néhány eszköz is.

A helyi egyenruhások a forrónyomos bűnügyes kollégákkal kiegészülve rövid idő alatt négy fiatalt hoztak összefüggésbe a vandál cselekedettel. Kettőt tanúként hallgattak ki, mivel kiderült, nem volt közük a rongáláshoz, kettőt gyanúsítottként. Utóbbiak beismerő vallomást tettek.

Egyikük, egy 20 éves, munkanélküli fiatalember részletesen taglalta a szombati ivászatukat, mindent legurítottak, sört, bort, 72 százalékos likőrt. Csak 19 éves társával bírták a tempót, másik két cimborájuk kidőlt. A temetőnél felfeszítették a mosdó melletti ajtót, majd az épületben talált baltákkal törni-zúzni kezdtek, miközben bömböltették a zenét, pihenésképp pedig cigiztek és férfimagazint lapozgattak, de szelfi is készült. Utána ott folytatták, ahol abbahagyták. Lendültek a fejszék, és egy kalapács, repültek a fa-, és üvegszilánkok, a vakolat. Amikor végeztek, maguknál tartották a baltákat és néhány barkácseszközt, és elsétáltak.

Társa úgy fogalmazott: „eléggé KO állapotban voltunk”, aztán „elkapott a hév” és „akkor jó ötletnek tűnt”.

Az előzetes felmérések szerint az épületben okozott rongálási kár meghaladja a 13 millió forintot.

police.hu
police.hu
police.hu

A rendőrök a helyszínről ellopott tárgyakat megtalálták és lefoglalták.

A Budaörsi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a két fiatalember ellen.