Nyitókép: anurakpong/Getty Images

Nem titkolta, hogy véres bosszúra készül volt párja és annak új barátja ellen

Infostart
2022. március 10. 05:00
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint az emberölés előkészületével és zaklatással vádolt tiszaroffi férfi letartóztatásának fenntartása indokolt.

A vád szerint a tiszaroffi férfi a börtönben szerzett tudomást az élettársától arról, hogy szakít vele, mert másba szerelmes. A férfi a letartóztatásának megszüntetését követően, 2021 áprilisában visszatért tiszaroffi házába, majd több személyt is megkeresett egy lőfegyver beszerzése érdekben. Velük azt közölte, hogy a fegyverre azért van szüksége, mert le akarja lőni volt élettársát és annak új barátját, megbosszulva, amit tettek vele. A férfi eközben többször felkereste volt párját és annak barátját, és őket leszúrással, megöléssel, leszámolással fenyegette.

A Szolnoki Törvényszék az ügyészség indítványával egyezően a vádlott letartóztatását az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának a kihirdetéséig fenntartotta, a végzés ellen az elkövető fellebbezett.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a bíróság helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a rendszeres jövedelemmel, családi kötődéssel nem rendelkező férfi szabadlábra helyezése esetén megszökne, elrejtőzne, szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el, ezért indokolt a letartóztatásának fenntartása. A fellebbviteli főügyészség erre tekintettel a végzés helybenhagyását indítványozta.

A fellebbezésről másodfokon a Szegedi Ítélőtábla fog dönteni – olvasható a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség sajtóközleményében.