Nyitókép: Dmytro Varavin/Getty Images

Se szó, se beszéd, kiütötte a szembe jövőt a zebrán – videó

Infostart
2022. január 24. 08:34
Egy autós közvetlenül a budapesti eset után az úttesten fekvő embert kikerülte és elhajtott a felvétel tanúsága szerint.

Minden előzmény nélkül ütötte arcon a mellette elhaladó gyalogost. Később kiderült, hogy a támadó ellen három körözés volt érvényben – írja honlapján a rendőrség.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. Kerületi Rendőrkapitányság járőreit 2022. január 15-én 11 óra 30 perc körül egy nő hívta segítségül a IV. kerület Kassai utca és a Tél utca kereszteződéséhez, mivel ott egy sérült férfi feküdt a földön. A helyszínre siető rendőröknek a férfi elmondta, hogy épp az út másik oldalára akart átsétálni, amikor minden előzmény nélkül a mellette elhaladó, számára ismeretlen férfi arcon ütötte, amitől ő elesett. A mentők kórházba vitték; súlyos sérülést szenvedett.

A kerületi rendőrök azonnal megkezdték az elkövető beazonosítását és felkutatását, majd a bűncselekmény elkövetésétől számított fél órán belül a 31 éves Sz. Norbertet a IV. kerületi Virág utcában elfogták. Az ellenőrzés során kiderült, hogy három körözés volt ellene érvényben. A BRFK XIII. Kerületi Rendőrkapitányság garázdaság, míg a bíróság testi sértés miatt kiszabott szabadságvesztés letöltése miatt kereste.​

Az újpesti nyomozók a támadót súlyos testi sértés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd a meg nem kezdett letöltendő börtönbüntetése miatt büntetés-végrehajtási intézetbe vitték.