Autós üldözés a Velencei-tónál

Infostart
2022. január 13. 18:28
A rendőrkocsit is le akarta szorítani az útról a menekülő autós.

Egy Gárdony irányából Székesfehérvár felé közlekedő, német hatósági jelzésű autót akart ellenőrizni a rendőrség szerdán 21 óra 30 perckor Agárdon, a Balatoni úton. A jármű sofőrje a rendőri jelzésnek nem tett eleget, és nagy sebességgel továbbhaladt.

Az egyenruhások utánahajtottak, majd miközben próbálták megállítani, a sofőr járművével szándékosan több alkalommal a rendőrautónak ütközött, és megpróbálta az útról leszorítani. Az agresszív sofőrt Kisfalud belterületén sikerült megállítani. A 45 éves gárdonyi lakost a rendőrök elfogták és előállították. A manőver következtében a járművek megsérültek, személyi sérülés nem történt.

Az eljárás során kiderült, hogy az autó körözés alatt áll, és a hatósági jelzését egy másik járműre állították ki. Az elkövetőt a nyomozók egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett, közúti veszélyeztetés bűntett és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett – kihallgatták, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására, továbbá feljelentést tesznek hivatalos személy elleni erőszak bűntett miatt.