Nyitókép: holwichaikawee/Getty Images

Örök fegyház vár a rákóczifalvai rémre

Infostart
2022. január 12. 09:50
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványával egyezően a Szegedi Ítélőtábla helybenhagyta az aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette valamint kifosztás bűntette miatt tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt rákóczifalvai férfi ügyében hozott elsőfokú ítéletet.

A 29 éves férfi Rákóczifalván brutális módon oltotta ki három ismerősének életét oly módon, hogy őket lényegében agyonverte. A férfi tettének elkövetése után az elhunyt sértettek egyikének bakancsát eltulajdonította, egy másik áldozatának házából pedig ruhaneműket, élelmiszereket és illatszert is magával vitt – idézi föl a történteket a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség közleményében.

Az ügyben az első fokon eljárt Szolnoki Törvényszék a fiatal férfit életfogytig tartó szabadságvesztésre és hosszú tartamú közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből.

Az elsőfokú ítélet ellen a cselekményeket a nyomozás során kezdetben beismerő, majd később azok elkövetését tagadó férfi és védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan enyhítés – az életfogytig tartó szabadságvesztésből legkorábban 30 év múlva történő feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének megállapítása – érdekében jelentett be fellebbezést.

A fellebbviteli főügyészség a nem jogerős ítélet helybenhagyását indítványozta. A Szegedi Ítélőtábla a 2022. január 11. napján kihirdetett jogerős ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

A másodfokú bíróság a fellebbviteli főügyészség álláspontját osztva úgy ítélte meg, hogy az elsőfokú bíróság a megalapozott döntésében helyesen következtetett a férfi bűnösségére, cselekményeit törvényesen minősítette, a kiszabott büntetés megfelelően igazodik a terhére rótt bűncselekmények kiemelkedő tárgyi súlyához és a bűnösségi körülményekhez. Az ítélőtábla is úgy látta, hogy a büntetéssel elérni kívánt célok enyhébb büntetéssel nem látszanak biztosítottnak. A férfi cselekményére és személyiségére tekintettel a másodfokú bíróság sem látott esélyt arra, hogy a jövőben a társadalom törvénytisztelő tagjává váljon.