Nyitókép: PoliceHungary/YouTube

Negyedórát örülhettek a kicsalt egymilliónak – videó

Infostart
2021. november 4. 20:14
A fővárosi nyomozók két férfit és egy nőt hallgattak ki gyanúsítottként.

A Police.hu beszámolója szerint egy 81 éves budapesti asszonyt hívott fel egy férfi 2021. október 30-án éjjel. Magát a sértett fiának kiadva azt állította, hogy elszámolási vitába keveredett és sok pénzzel tartozik albán személyeknek. A kétségbeesett asszonyt rávette, hogy a kisegítésére pénzt adjon egy nőnek, elmondása szerint a barátja feleségének.

Az idős nő 40 perccel a telefonhívás után újbudai lakásánál egymillió forintot adott át az ismeretlennek, aki autóba szállva gyorsan távozott is.

A BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály és a Nyomozó Főosztály Vagyonvédelmi Osztály rendőrei a pénzzel teli boríték átadása után negyed órával, még a kerületben megállították az autót, és elfogták a bűncselekménnyel gyanúsítható három embert.

A 22 éves L. Ignácot, a 38 éves K. Jánost és a 43 éves R. Lászlónét csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, mely során beismerő vallomást tettek. A fővárosi nyomozók őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.