Nyitókép: Nathaphat/Getty Images

Egyenesen a bíróságról próbált meglógni, miután letartóztatták

Infostart / InfoRádió - Rezsek Győző
2021. szeptember 29. 08:27
Megpróbált megszökni a bírósági ülés végén egy 33 éves, csalással vádolt férfi azután, hogy elrendelték a letartóztatását. Rövid utcai üldözés után kapták el.

Az ügyészség vádirata szerint a 33 éves férfi ellen a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság folytat nyomozást minősített csalás bűntette miatt. A nyomozás során az ügyészség indítványozta a terhelt letartóztatását, és ezért a Győri Járásbíróság ülést tartott 2021 áprilisában, ahol a férfi letartóztatását el is rendelték.

Az ülést követően a férfi megpróbált megszökni – mondta az InfoRádiónak Gál Katalin Zsuzsanna, a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség szóvivője. A letartóztatását követően ugyanis a rendőrök levették a terheltről a vezetőszárat, hogy a kabátját fel tudja venni, és ezt kihasználva az elkövető

kitört a rendőrök között, átugrott a beléptetőrendszer forgókapuján és kirohant az utcára.

Rövid üldözést követően végül a rendőrök elkapták, és a büntetés-végrehajtási intézetbe szállították. Tettért az ügyészség az alapügyben továbbra is letartóztatásban lévő terhelt ellen fogolyszökés bűntette miatt emelt vádat, ezért vele szemben három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Egyenesen a bíróságról próbált meglógni, miután letartóztatták
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást