Nyitókép: Pixabay.com

Rágyújtotta a házat alvó volt élettársára, most hosszan gondolkodhat tettén

Infostart
2021. július 27. 21:28
Letartóztatásban marad az az újszászi férfi, aki volt élettársát folyamatosan bántalmazta, majd a lakásban tartózkodókra rágyújtotta a házat.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a Szolnoki Törvényszék végzésének a helybenhagyására tett indítványt annak az újszászi férfinak az ügyében, akit az ügyészség különös kegyetlenséggel, több ember és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének a kísérletével, kapcsolati erőszak bűntettével és zaklatás bűntettével vádol.

A vádirati tényállás szerint a férfi és az élettársa, az ügy sértettje között a viszony megromlott, köztük gyakoriak voltak a veszekedések, melyek során a férfi többször tettleg bántalmazta a sértettet, majd megfenyegette azzal, hogy rágyújtja a házat.

Tavaly október 4-én a sértett az ismételt bántalmazás elől az újszászi lakóházából a szomszédba menekült, a férfi ennek során megragadta a menekülő sértettet és vonszolni kezdte, majd ezzel csak a szomszédok közbelépésére hagyott fel.

A sértett ezután megkérte a szomszédját, hogy a biztonság kedvéért töltse a lakóházában az éjszakát, majd ezt követően a sértett és a szomszédja az esti órákban átment a sértett lakóházába, ahol a sértett elaludt, míg a szomszédja eközben tévét nézett. A sértett volt élettársa ez alatt megjelent az ingatlannál és a kedvező pillanatra várva a lakás melléképületének a tetőszerkezetét meggyújtotta, ahol a tűz rövid idő alatt átterjedt a főépület tetőszerkezetére is. Miután a sértett szomszédja észlelte a tüzet, felébresztette a sértettet, így még időben sikerült elhagyniuk a lángoló épületet, melyben a tűz okozásával mintegy 1,5 millió forint kár keletkezett.

A Szolnoki Törvényszék a vádemelést követően a férfi letartóztatását az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig fenntartotta a szökés és az elrejtőzés valamint a bűnismétlés veszélyére figyelemmel.

A végzés ellen a férfi védője jelentett be fellebbezést a végzés hatályon kívül helyezése, másodlagosan bűnügyi felügyelet elrendelése érdekében.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a védő fellebbezését nem tartotta alaposnak és másodfokú átiratában kifejtette, hogy a 10 évtől 25 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményekkel vádolt férfi vonatkozásában továbbra is fennáll a szökés és az elrejtőzés valamint büntetett előéletére és a sértett személyére figyelemmel a bűnismétlés veszélye, ezért az elsőfokú végzés helybenhagyására tett indítványt.

A védelmi fellebbezésről a Szegedi Ítélőtábla dönt.