Nyitókép: Magyarország Ügyészsége

Milliárdos károkat okozó számlagyárra sújtott le a hatóság ökle – képek

Infostart
2021. április 17. 08:30
A NAV pénzügyi nyomozói az akció eredményeként az ügyben több mint 60 gyanúsítottat hallgattak ki.

A nyomozás adatai szerint a bűnszervezet vezetője – egy 45 éves férfi – által irányított bűnszervezet 2017. évtől egy olyan számlagyárat működtetett, amely több, valós gazdasági tevékenységet nem végző társaságból állt. A bűnszervezet „szolgáltatását” igénybe vevő úgynevezett haszonhúzó gazdasági társaságok vezetői, a számlagyár által kiállított fiktív költségszámlákkal csökkentették a vállalkozásuk fizetendő adóját.

A számlabefogadó cégek, cégcsoportok jellemzően őrző–védő, takarítási, illetve egyéb kereskedelmi tevékenységet folytattak. A látszat kedvéért a fiktív számlákon feltüntetett összegeket elutalták a számlakibocsátók bankszámláira, majd azt a bűnszervezet tagjai tovább utalták a készpénzfelvétel tényleges helyére – külföldi bankszámlákra. A bűnszervezetet vezető gyanúsított a számlagyár által nyújtott bűnös tevékenységért cserébe anyagi haszonra tett szert, amelyet megosztott a bűntársaival.

A gyanúsítottak a bűnszervezetként működő számlagyár üzemeltetésével az eddig feltárt adatok alapján,

több mint 6 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek.

A Nemzeti Adó-és Vámhivatal pénzügyi nyomozói – bevetési egységük, a Merkúr és a Terrorelhárítási Központ hathatós közreműködésével – 2021. április 14-én összehangolt, országos akciót hajtottak végre.

A kutatások során – egyéb bizonyítékok mellett – nagy mennyiségű, a bűnszervezethez köthető okirati bizonyítékot, bélyegzőket, számítástechnikai eszközökön tárolt adatokat foglaltak le, amelyek a bűncselekmények megalapozott gyanúját alátámasztották.

A nyomozó hatóság az akció eredményeként az üggyel kapcsolatban összesen

közel 60 személyt hallgatott ki gyanúsítottként.

Velük különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó – legtöbbük esetében bűnszervezetben elkövetett – költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúját közölték.

A bűnszervezetet működtető gyanúsítottak a cselekményeket hosszabb időn keresztül, rendkívül szervezetten és konspiratív módon követték el, tevékenységük ellátása érdekében több helyszínen titkos irodát tartottak fenn. Konkrét adat merült fel arra vonatkozóan is, hogy a bűnszervezet korábbi években keletkezett, terhelő tartalmú dokumentumai közül többet megsemmisítettek.

A Fővárosi Főügyészség 6 gyanúsított – köztük a számlagyárat működtető bűnszervezet vezetője, a számlagyár adminisztrátora, továbbá az egyik haszonhúzó cégcsoport két vezetője és könyvelője – letartóztatására tett indítványt. A főügyészség határozott álláspontja, hogy velük szemben csak a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelésére van alap a bűnismétlés, valamint a bizonyítás megnehezítésének fokozott veszélye miatt.

A letartóztatásuk elrendelése kérdésében a nyomozási bíró várhatóan a pénteki napon dönt.