Nyitókép: Pixabay

Több mint egy hónapja menekül a rettegett drogbáró

Infostart
2021. március 5. 12:10
Rejtélyes 200 millió forint lapult Grubacs Igor feleségének csomagtartójában.

A rendőrök január végén ütöttek rajta egy bandán, amikor 81 kilogrammnyi marihuána cserélt volna gazdát. Akkor Grubacs Igornak sikerült kereket oldani, és a hatóságok azóta, immár 35 napja nem találják.

A Blikk úgy tudja, a pécsi drogbáró már készülhetett a nehezebb, rejtőzködéssel járó időkre. Három héttel azután, hogy felszívódott, a rendőrség átkutatta a feleségével közös lakásukat, ahol egy autó pótkulcsát találták. Hamar meglett a nő nevén lévő kocsi is, amelynek csomagtartójában egy táskában kétszázmillió forint volt. Aa helyszínelők nyolc és fél órán keresztül számolták a pénzt.

Elképzelhető, hogy Grubacs Igor csak megfeledkezett erről a pénzről – írja a lap. Anyagi helyzetében ez is belefér, hiszen csak azzal az üzlettel, amely miatt menekülnie kell, 250 millió forintot keresett volna.

Fogalmam sincs, hol lehet az ügyfelem, mindössze annyit tudok, hogy a jelenlegi eljárásokat, amelyek ellene folynak, felfüggesztette a bíróság – közölte Lichy József, aki több ügyben is Grubacs jogi képviseletét látja el.

A magyar rendőrség a legkeresettebb bűnözők között tartja számon a drogbárót.