Még parókát is vett a maszkos rabló - visszaesőként 18 évet kapott

Infostart
2021. március 2. 17:48
Iszonyúan megbüntették a budai villába bűnös szándékkal visszajáró férfit. Már egyébként is börtönben volt.

A Fővárosi Törvényszék által az Infostarttal közölt vádirat szerint egy 40 éves férfi tavalyelőtt február 6-án, éjfél körül egy II. kerületi családi házhoz ment azért, hogy onnan értékeket szerezzen. A férfi magával vitt egy fegyvernek látszó tárgyat, a fejére símaszkot húzott.

A férfi betört a házba, és

összekészítette azt, amit el akart lopni. Ekkor érkezett haza az ott lakó férfi,

akit a támadó megfenyegetett a fegyvernek látszó tárggyal és készpénz átadására kényszerítette. A sértett egymillió forintot adott át, majd a rabló a pénzzel távozott.

A vádlott - további zsákmány reményében - két héttel később a délutáni órákban, ismét egy fegyvernek látszó tárggyal, valamint újra álruhába öltözve, hosszú vörös parókában visszatért a helyszínre, ahol megvárta és kényszeríteni próbálta a hazatérő sértettet, hogy adjon át még pénzt. A sértett nem tett eleget a felszólításnak, és a szomszéd házak felé segítségért kiabált, amelynek hatására a vádlott elmenekült.

A gyors és alapos felderítés alapján a BRFK nyomozói a TEK bevonásával május végén fogta el a férfit, aki őrizetbe és letartóztatásba került.

A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség a férfival mint többszörös visszaesővel szemben fegyveresen elkövetett rablás bűntette, személyi szabadság megsértésének bűntette és 2 rendbeli minősített magánlaksértés miatt nyújtott be vádiratot a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságra.

A bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki a váddal egyezően és őt 18 év fegyházbüntetésre ítélte, valamint 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és egymillió forintos vagyonelkobzást alkalmazott vele szemben.

A vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra.

A vádlott jelenleg más ügyben kiszabott, jogerős szabadságvesztését tölti.