Nyitókép: Pexels.com

Gázolajjal locsolta le, és a felgyújtásával fenyegetőzött

Infostart
2021. február 24. 21:22
Az önbíráskodás bűntettének kísérlete és súlyos testi sértés bűntette miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki telefonja visszaszerzése érdekében bántalmazott két másik férfit, egyiküket gázolajjal locsolta le, megöléssel fenyegette.

A vádirat szerint a elkövető 2019. szeptember 7-én együtt italozott másik három férfival egy süttői telken, amikor a mobiltelefonja eltűnt. A férfi azt gyanította, hogy a telefonját az italozás egyik résztvevője lopta el, ezért másnap magához vett egy fejszét, valamint a gázolajat és cukrot tartalmazó üveget.

Ezután a férfi az italozás egyik résztvevőjének süttői telkén megjelent, a sértettet egy alkalommal arcon ütötte, miközben felszólította, hogy adja elő a telefonját. A sértett elesett, majd felpattant és a helyszínről elmenekült. Ezt követően az elkövető a sértett jelenlévő fiát akarta rábírni, hogy a telefonját adja elő, ezért a fiút megrúgta, aki emiatt legurult a lépcsőn a pincéhez.

A vádlott a pincében fejszével hadonászott, így több tárgyat megrongált, valamint a sértett kezét megsebezte, miközben kiabálva a telefonját követelte. Az elkövető a sértettel levetette a lábán lévő bakancsát, majd

gázolajat locsolt sértettre és a berendezési tárgyakra, amely után egy öngyújtót szikráztatott

úgy, hogy a tűzkövön húzogatta az ujját, közben többször kérdezte, hogy hol van a mobiltelefonja, illetve megöléssel fenyegette. Ennek a sértettnek több horzsolása, zúzódása, valamint bordatörése keletkezett.

Az ügyészség a vádiratban azt indítványozta, hogy az Esztergomi Járásbíróság a férfit börtönbüntetésre és közügyektől eltiltásra ítélje, a lefoglalt fejszét kobozza el.