Nyitókép: MTI/Komka Péter

Mindkét részeg sofőr tetézte a bajt

Infostart
2021. január 20. 21:36
Utasokat szállító és balesetet okozó ittas vezetőket állítottak bíróság elé Kecskeméten.

A vád szerint az egyik férfi – akinek vezetői engedélye sincsen – január 16-án délután Kecskeméten súlyos fokban ittas állapotban vezette az egyik ismerősének a személyautóját, amikor igazoltatták a rendőrök. Az ismerős ráadásul nem is engedte meg a vádlottnak, hogy vezesse az autóját. A férfi a jogtalanul használt járművel még három utast is szállított.

A másik ügyben egy szintén súlyosan ittas férfi ugyanezen a napon délután Lajosmizsén vezetett egy személyautót, amivel utánfutót is vontatott. A vádlott az ittassága miatt azonban későn vette észre, hogy az előtte, azonos irányban haladó autó forgalmi okból lassított, majd megállt. Fékezett, de ennek ellenére nekiütközött az előtte lévő gépkocsinak.

A kecskeméti rendőrök mindkét ittas vezetőt őrizetbe vették, majd gyors nyomozás után kezdeményezték a bűncselekményeket beismerő vádlottak bíróság elé állítását. Mindkét vádlottnak ittas járművezetés vétsége miatt kellett felelnie, de a Kecskeméten elkövetett ittas vezetés vádlottját az ügyészség jármű önkényes elvételének bűntettével is vádolta.

A Kecskeméti Járási Ügyészség a vádlottakat még az őrizet ideje alatt, január 19-én állította bíróság elé. A kecskeméti ügy büntetett előéletű vádlottját a Kecskeméti Járásbíróság 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek a végrehajtását 3 évre felfüggesztette, valamint 2 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. A lajosmizsei ittas vezetőt a bíró 200 ezer forint pénzbüntetésre és 1 év 4 hónap, „B” kategóriára korlátozott közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.

A kecskeméti ittas vezető ügyében az ítélet jogerős, de a lajosmizsei ügyben a védelem enyhítésért, míg az ügyész magasabb összegű pénzbüntetés és hosszabb tartamú, teljes körű közúti járművezetéstől eltiltás kiszabása végett fellebbezett.