Nyitókép: Pixabay

Tanárt rúgott a 15 éves diák, másfél évet kapott, pedig a garázdaság alól felmentették

Infostart
2020. november 10. 21:14
Egy év hat hónap, három év próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Járásbíróság azt a fiatalkorú diákot, aki tavaly májusban megrúgott egy tanárt az egyik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei iskolában.

Resán Dalma, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője közleményében azt írta, a bűncselekmény elkövetésekor 15 éves vádlottat közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és testi sértés bűntettében találta bűnösnek a bíróság, ugyanakkor felmentette a csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vád alól.

Az ítéleti tényállás szerint 2019. május 28-án a vádlott az iskolában veszekedni kezdett két osztálytársával, majd trágár szavakat kiabálva dulakodtak, lökdösték egymást az épület folyosóján. Annak ellenére, hogy több tanár és diáktársuk is rájuk szólt, futni kezdtek a folyosón, majd a két fiút üldöző vádlott az egyik tanárnő mögé érve nagy lendülettel megrúgta őt - ismertette a szóvivő.

Hozzátette, mindketten a földre estek, ahonnan a tanár az elszenvedett súlyos sérülése miatt már nem tudott felállni.

A sajtószóvivő kitért arra: mivel a megrúgott tanár a tárgyaláson úgy nyilatkozott, az iskolában gyakori eset a folyosói dulakodás és nem érezték annyira súlyosnak ezt az esetet, a bíróság a garázdaság vádja alól elmentette a vádlottat.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosabb büntetés és a garázdaság bűntettében való bűnösség megállapítása, míg a vádlott és védője, valamint a törvényes képviselője felmentés miatt jelentett be fellebbezést.

A büntetőper a Nyíregyházi Törvényszéken folytatódik.