Újabb dohányboltot raboltak ki

Infostart
2020. május 24. 12:30
Ezúttal Szombathelyen történt a bűncselekmény, az elkövetőnél lapinformációk szerint valamilyen fegyver volt.

Kirabolták vasárnap hajnalban a szombathelyi Váci Mihály utca egyik dohányboltját. Senki nem sérült meg. A környéken és az üzletben is több kamera van, már keresi a rendőrség az elkövetőt – írta a vaol.hu. Információik szerint egy maszkos férfi baseball sapkában és kapucnival a fején lépett be az üzletbe a kora hajnali órákban, majd fegyverrel a kezében a bevételt követelte, amit át is adtak neki.

A lap szerint mindössze százezer forint körüli összeget sikerült zsákmányolnia.

Az utóbbi időben megszaporodtak a hasonló esetek: szombat délután késsel rabolt ki egy dohányboltot egy férfi, a rendőrség elfogta őt is és a szervezésben részt vevő társát is.

Kétszer is próbálkozott egy férfi Szegeden: a gyanúsított szombaton egy virágbolt bevételét vitte el, két nappal korábban egy postán követelt pénzt.