Nyitókép: MTI Fotó: Vajda János

„Érdemes volt verni az asztalt” – fordulat a 17 éves lány halála ügyében

Infostart
2020. május 21. 07:55
Újabb váratlan fordulat történt az országos közfelháborodást kiváltó, brutális borsodnádasdi emberölési ügyben, miután a Debreceni Ítélőtábla elnöke soronkívüliséget rendelt el.

Balla Lajos a döntését azzal indokolta, hogy a gyors elbíráláshoz kiemelkedően fontos társadalmi, igazságügyi, illetőleg közérdek fűződik – számolt be a Blikk.

Mint arról az Infostart is beszámolt, március elején a Miskolci Törvényszék gondatlanságból elkövetett emberölés miatt első fokon, nem jogerősen

négy év szabadságvesztésre ítélte a büntetlen előéletű vádlottat.

A vádirat szerint B. Roland és az áldozat 2017 nyarán találkozót beszélt meg. A közös program előtt a férfi alkoholt és herbálos cigarettát fogyasztott. A két fiatal az este folyamán összeveszett, a férfi megütötte a lányt, majd az eszméletlen testét vízaknába dobta. Csenge halálát fulladás okozta.

Az ügyészség szerint a férfit szándékos emberölés miatt kellett volna elítélni, amiért akár életfogytiglan is adható.

A Miskolci Törvényszék döntése az elhunyt lány családjának jogi képviselőjét is megdöbbentette. Mint a bulvárlapnak fogalmazott,

több évtizedes praxisa alatt ilyet még egyik ügyemben sem tapasztalt.

„Nagyon örülök a mostani döntésnek, és úgy érzem, érdemes volt verni az asztalt és erélyesen hangot adni nemtetszésünknek az elsőfokú ítélettel kapcsolatban” – tette hozzá.

Az ítélet ellen nemcsak az áldozat családja és ügyvédjük, hanem rengeteg civil szervezet, magánember és politikus is felszólalt. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője egyenesen „vérlázítónak” minősítette a bírói döntést.

Az áldozat édesanyja most újra reménykedik, aki szerint a Debreceni Ítélőtábla elnökének bejelentése az első jó hír, ami érte, amióta elveszítette a lányát. Tisztában van azzal, hogy a gyermekét már semmi sem hozza vissza, de nagy megnyugvást jelentene számára, ha az, aki ezt tette vele, börtönben ülne és nem szabadon kóricálna.

"Aki egy ártatlan lány életét elvette, annak nem jár második esély”

– fogalmazott a Blikknek.

Az igazságügyi rendelkezés szerint a soronkívüliség azt jelenti, hogy a bíróságon az adott büntetőper kikerül a normális ügymenetből, s nem kell hónapokat várni a másodfokú tárgyalásra.