Nyitókép: Pixabay

Nyaralás helyett a nagy semmit kapták

Infostart
2020. március 31. 09:06
Kezdetben elégedettek voltak a vevők, de aztán jött a fekete leves.

Az Érdi Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen, aki nagy számú sértettől vett át külföldi utakra pénzt, amely összegeket azután elsikkasztott.

A nő évek óta szervezett külföldi utakat, amelyek egyre népszerűbbek lettek és így egyre többen keresték meg őt ilyen célból. A 2016 második felére görög, horvát és román helyszínekre szervezett utazások esetében azonban az átvett – személyenként több tízezertől több százezer forintig terjedő – összegeket azonban már másra költötte el.

Egy alkalommal a görög nyaralásra befizető, mit sem sejtő utasokat még bérelt autóbusszal útnak is indította, amit utóbb szintén nem fizetett ki.

Ők már csak a helyszínre érkezve szembesültek azzal, hogy nincs foglalt szállásuk a nyaralóhelyen.

Az ügyben 94 rendbeli sikkasztási és 2 rendbeli csalási cselekmény miatt nyújtott be vádiratot az Érdi Járási Ügyészség a nő ellen.