Nyitókép: Pixabay

Újra bíróság elé állt a darnózseli darabolós gyilkosság vádlottja

Infostart
2019. október 15. 16:31
Folyamatosan azt hangoztatja, nem követte el a bűncselekményt, vagyis felesége megölését, testének feldarabolását és elégetését.

Irtózatos részletekre derült fény a darnózseli asszonygyilkosság keddi tárgyalási napján, ahol az áldozat teljes családja jelen volt. Az Index bírósági tudósítása szerint a darnózseli hentest azzal vádolják, hogy végzett feleségével, a holttestet pedig a házukban lévő húsfeldolgozóban cincálta apró darabokra, majd a maradványokat elégette és szétszórta.

Az ügy előzményeinek részleteiről a tárgyalóteremben a vád ismertetésekor kiderült, 2011-ben romlott meg a házaspár viszonya, az asszony bántalmazás miatt 8 napon túli sérüléseket is szenvedett. El akart válni, de a gyerekek miatt hazaköltözött, amíg a per le nem zajlik. Erre azonban nem került sor, mert 2014-ben a nő eltűnt (testvére jelentette be), utoljára mosonmagyaróvári munkahelyén látták. A mobilos cellainformációk alapján akkor Mosonmagyaróváron, majd ezt követően darnózseli otthonuknál is egy helyen tartózkodtak. A vád megfejtése szerint a férj megölte feleségét, autóba tette, hazavitte, és késő este beállt a garázshoz, a holttestet ezután kezdte feldarabolni.

A rendőrség érdeklődésére reagálva még a húsfeldolgozó berendezéseket is lepucolta sósavval.

A nyomozók később a közeli réten megtalálták az asszony egyes maradványait.

A tárgyaláson tanúk is megszólaltak, egyikük látta a feleség testének kivételét a csomagtartóból, egy másik pedig emlékszik, amint másnap a férj a réten szétszór valamit egy zsákból.

A vádlott otthonról érkezett a Győri Ítélőtáblára, mivel szabadlábon védekezhet - nincs ellene bizonyíték. Folyamatosan ártatlannak vallotta magát. Első fokon és a megismételt eljárásban korábban kétszer is felmentették, noha megbukott az alibije (testvérénél volt akkor), és az sem volt igaz, hogy a szóban forgó réten sosem járt.

A történet kezdő- és végpontja tehát igazolt, de a gyilkosság elkövetőjével kapcsolatban nincs bizonyíték a bíró szerint.

Október 29-én ítélet születik.