Nyitókép: Pixabay

Végzett magával a romániai gyermekgyilkosság holland gyanúsítottja

Infostart
2019. szeptember 24. 07:26
A 47 éves férfit sajtóhírek szerint korábban már elítélték szexuális bűncselekményekért. A román nyomozók szerint egyedül rabolta el a kislányt, a Dâmboviţa megyei falut "vadászterületként" járta körbe a bérelt terepjáróval.

Mint arról az Infostart is beszámolt, holtan találták meg azt a 11 éves kislányt, aki pénteken tűnt el Gura Sutii településről.Több száz rendőr indult a keresésére, drónokat, helikoptereket is bevetettek a kutatásba, végül vasárnap délután egy mezőn találtak rá a gyermek sérülésekkel teli holttestére.

A nyomozók feltételezése szerint a kislányt elrabolhatták és megkínozhatták, mielőtt megölték az iskolától hét kilométerre található mezőn.

A Főtér romániai hírportál információi szerint eltűnése után alig több mint fél órával a kislány már nem élt: a törvényszéki orvosszakértők előzetes vizsgálatai alapján megfojtották, testén bántalmazás nyomai is látszanak. A halála után vadállatok harapták meg, de azt még vizsgálják, hogy történt-e nemi erőszak.

A térfigyelő kamerák felvételeit kielemezve a rendőrök egy terepjáróra lettek figyelmesek, amely elhagyta Gura Şuţii települést, de csak fél órára rá jelent meg újra a 2-3 percnyire található következő település bejáratánál. A hátsó ülésen a nyomozók beazonosították a kislányt.

A caracali gyilkosságsorozat után nem sokkal elkövetett újabb bűncselekmény nyomán ismét felmerült a sajtóban, hogy történt-e hatósági mulasztás a román rendőrök részéről, hiszen a bukaresti cégtől bérelt gépjárművet megtalálták és alaposan átvizsgálták, de addigra a 46 éves holland férfi, akinek a nevére a bérleti szerződés ki volt állítva - egy nappal a kislány holttestének megtalálása előtt - elhagyta az országot. A gyanúsított Bukarestben bérelt lakásában is házkutatást tartottak a nyomozók, DNS-mintákat is gyűjtöttek, majd minősített emberöléssel, szexuális erőszakkal és emberrablással vádolták meg a holland férfit. Megszerezték adatait és telefonszámát is, szombat este pedig beszéltek is vele, de ő akkor már Amszterdamban volt. Elismerte, hogy turistaként áthajtott a falun, de tagadta, hogy találkozott a kislánnyal.

A holttest megtalálása után a román rendőrség felvette a kapcsolatot a holland hatóságokkal, és megtudta, hogy

a férfit Hollandiában szexuális bűncselekmények elkövetőjeként tartják számon.

A román hírügynökségek rendőrségi forrásokra hivatkozva hétfő este közölték, hogy a holland férfi pár órával korábban autóbaleset áldozata lett. Vélhetően arra számítván, hogy hamarosan előállítják, kocsijával nekihajtott egy kamionnak, és a helyszínen meghalt.