Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

Ráckevei tömegbalhé: az alpolgármester és egy szemtanú is beszélt

Infostart
2019. augusztus 31. 09:28
A bandaháború hátterében állítólag drogbizniszek vannak.

Pisztolyokkal, kardokkal és vasvillával felfegyverkezve feszült egymásnak két család csütörtök éjszaka Ráckevén. A Blikknek egy szemtanú azt mondta, pancsolt drog miatt robbant ki a balhé. "Először valakit nagyon helyben hagytak, majd hogy se a verésből, se a drogügyből ne legyen rendőrségi ügy, milliókat ajánlottak fel a megvert férfinak a hallgatásáért, de ő ezt elutasította. A verés miatt bosszút kiáltottak inkább".

A két társaság a balhé előtt már egy közösségi oldalon is üzengetett egymásnak.

Az alpolgármester, Vereckei Zoltán is nyíltan beszélt a településen uralkodó helyzetről. "A drogfogyasztás már régi probléma Pokolhegyen. Annyira, hogy egy évvel ezelőtt az önkormányzatnál létrehoztunk egy drogprevenciós bizottságot. Ott próbáltunk beszélni erről, illetve érdemi lépéseket tenni az ügyben" – mondta az alpolgármester, aki úgy értesült, hogy a legsúlyosabb sérültet vasvillával szúrták fejbe.

A tömegverekedésben lövések is eldördültek, a rendőrök és a mentők nagy erőkkel vonultak a helyszínre csütörtök este: a zsaruk után a TEK-nek is ki kellett vonulnia, valamint hét földi mentőegység és két mentőhelikopter érkezett a zűrös helyszínre.

A mentők nyolc könnyebben sérült személyt és egy súlyosabb sérültet láttak el.

A rendőrség öt embert állított elő a verekedés után. Közülük egy embert életveszélyt okozó testi sértés miatt őrizetbe is vettek az egyenruhások. Felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság bűntette és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt is nyomozás indult . Szakértők bevonásával vizsgálják az eset körülményeit.