A békéscsabai szatír azt hitte, jó a nőknek, ha megmutatja magát

Infostart
2019. március 20. 19:33
Két évre próbára bocsátotta szeméremsértés miatt a Békéscsabai Járásbíróság azt a férfit, aki tavaly tavasszal kétszer, majd egyszer nyáron is meztelenül mutogatta a férfiasságát ismeretlen nőknek Békéscsabán.

A férfi azzal védekezett, hogy pornófilmeket nézett, és kíváncsi volt, hogy a nők hogyan reagálnak, ha kitárulkozik. Azt hitte, hogy tetszeni fog a nőknek az, amit látnak. A férfi két alkalommal is kocsival közlekedett Békéscsabán, mindkétszer ugyanaz volt a forgatókönyv: az autóval lelassított, megállt, és – mivel előzőleg letolta a nadrágját – nemi szervét mutogatta a nőknek. Júliusban pedig ki is szállt a kocsiból, felnyitotta a csomagtartót, majd mögüle lépett elő alul meztelenül, megmutatva férfiasságát egy nőnek.

A családos férfi elismerte bűnösségét, és azt állította, hogy a pornófilmek miatt egyfajta függősség és személyiségtorzulás alakult ki nála. Elfogadhatatlannak minősítette azt, ahogy viselkedett, szégyelli magát. Hangsúlyozta: megbánta tetteit, sajnálta, hogy megijesztette a nőket. Azt hitte, tetszeni fog nekik az, amit látnak, igaz, mint fogalmazott, szexet nem akart a nőktől.

A Békéscsabai Járásbíróság szeméremsértés vétségében mondta ki bűnösnek a férfit. Nem szabott ki büntetést vele szemben, mindössze intézkedés alkalmazott azzal, hogy a vádlottat két évre próbára bocsátotta, illetve pártfogó felügyelet alá helyezte. A férfinak 128 ezer forint bűnügyi költséget is viselnie kell. Az ítélet nem jogerős - írja a beol.hu.