Erőszakkal próbáltak elvinni egy nőt Pécsen

Infostart / MTI
2018. december 6. 12:37
Személyi szabadság megsértése és más bűncselekmények miatt emeltek három férfi ellen.

A Baranya Megyei Főügyészség közleményéből kiderül, hogy a férfiak egyikük volt barátnőjét próbálták erőszakkal elvinni magukkal, a közlemény úgy fogalmaz, hogy a vádlottak egyike idén "szerelmi kapcsolatban" állt a sértettel, ami időközben megszakadt.

Májusában a vádlottak megjelentek Pécsett, hogy a volt barátnőt magukkal vigyék Siófokra.

A férfi maga előtt tuszkolva, lökdösve akarta a gépkocsiba ültetni a nőt, aki ellenkezett, próbált elszaladni, de a férfi átölelte, magához szorította, majd tovább rángatta a kocsihoz.

Közben megjelentek a nő rokonai, és a segítségére siettek, a három vádlott vascsövekkel esett nekik, egyikük csontját el is törték.

A vádlottak cselekménye személyi szabadság megsértése, csoportos garázdaság és súlyos testi sértés bűntettének megállapítására alkalmas - áll az ügyészség közleményében.