Nyitókép: MTI/Mátyus Tamás

Váratlan fordulat a várpalotai kettős gyilkoság ügyében

Infostart
2018. november 19. 17:17
Bár az elfogása után beismerő vallomást tett, most már tagadja B. Zsolt hogy bármi köze is lenne a Várpalota melletti Boglyas-szőlőhegyen elkövetett kettős gyilkossághoz.

A 40 éves berhidai férfit szeptember végén vették őrizetbe, mert a gyanú szerint kivégezte a volt barátnőjét és a kétéves kisfiát. A férfi ügyvédje, Polgár Péter a 24.hu-nak azt mondta, védence azt követően döbbent rá, hogy nem ő követte el a gyilkosságokat miután beszélt a börtönpszichológussal. Azt állítja, hogy ő csak felfedezte a holttesteket, és ezért tette a beismerő vallomást.

Azt majd a nyomozó hatóságok fogják megállapítani, hogy mennyi valóságalapja van az általa most elmondottaknak, de csak később lesznek meg az elmeorvosi, illetve az egyéb szakértői vizsgálatok.

Amikor a gyilkossággal gyanúsított berhidai férfit egy közúti ellenőrzésen a járőrök megállították, azt mondta, hogy tudja, miért keresik, és ő volt a tettes. B. Zsolt akkor azt állította, hogy az anyát és a kisfiát is megfojtotta, a fiút mellkason is szúrta, mielőtt végzett vele. Arra azonban nem tudott magyarázatot adni, hogy miért követte el a gyilkosságokat. Akkor végig úgy beszélt kisfiúról és az édesanyjáról, mintha még élnének. Azt mondta, hogy filmszakadása volt, és nem tudja, miért tette.

B. Zsoltot különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel is megvádolhatja az ügyészség, ebben az esetben akár életfogytig tartó szabadságvesztésre is ítélhetik. Az ügyben eljáró bíró január elejéig hosszabbította meg a férfi letartóztatását.