Hagyta kihűlni beteg feleségét, tíz év fegyházat kapott egy férfi

Infostart / MTI
2018. november 9. 16:40
Volt otthon tüzelő, mégsem fűtött be a betegsége miatt ágyhoz kötött asszony szobájában az a férfi, akit emberölésben talált bűnösnek nem jogerős ítéletében a bíróság.

Emberölés miatt nem jogerősen tíz év fegyházbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék azt a férfit, aki 2016-ban beteg feleségét nem gondozta megfelelően és szobáját sem fűtötte. Az asszony később a kórházban meghalt.

A házaspár a nyíregyházi családi házukban élt, a beteg nő 2016 novemberétől az ágyból sem tudott felkelni. A férj italozó életmódja és házastársa sorsa iránti közömbössége miatt még felesége szobáját sem fűtötte annak ellenére, hogy volt tüzelőjük.

2016. december 19-én a kinti fagypont körüli hőmérséklet ellenére sem volt befűtve a szobában. A vádlott délután vette észre felesége szokásosnál is rosszabb állapotát, ezért - szomszédja felszólítására - mentőt hívott. A mentőápolók az asszonyt rendkívül elhanyagolt állapotban, ellátatlanul, kihűlve találták, megpróbálták melegíteni és újraéleszteni, kórházba vitték, azonban a szakszerű orvosi ellátás ellenére a nő kihűlés és szívelégtelenség miatt még aznap meghalt. A vádlott és védő enyhítés miatt jelentett be fellebbezést, az ítélet nem jogerős.