Nyitókép: Police.hu

Megrongált 50 gépkocsit egy bódult férfi Budapesten egyetlen éjszaka alatt

Infostart
2018. augusztus 27. 13:11
A vádlott az összes autót egy éjszaka alatt rongálta meg úgy, hogy az utcán parkoló gépkocsiknak jellemzően az oldalát, vagy tetejét karcolta végig egy éles tárggyal.

A vádirat szerint a férfi 2017. január 28-án éjjel ittas állapotban, a VI. kerületi Dessewffy utcában, Jókai utcában, Lovag utcában és Nagymező utcában összesen 50 gépkocsit rongált meg úgy, hogy azokat egy ismeretlen tárggyal megkarcolta, egy esetben pedig letörte a gépjármű visszapillantó tükrét.

A vádlott által okozott kár gépkocsinként jellemzően 50.000 – 100.000 forint közötti összegre tehető, de volt olyan eset is, ahol a 200.000 forintot is meghaladta.

A vádlott cselekményét egy szemtanú észlelte, aki értesítette a rendőröket. A kiérkező járőrök a férfit igazoltatták, majd előállították, amelynek során megállapították, hogy a vádlott a cselekményt megelőzően marihuánát fogyasztott.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a vádlottal szemben 50 rendbeli rongálás vétsége, valamint kábítószer birtoklás vétsége miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra - olvasható a Fővárosi Főügyészség közleményében.

A férfi ezen felül még több mint 20 gépkocsi megrongálásával volt gyanúsítva; ezen bűncselekmények vonatkozásában a nyomozás megszüntetésére került sor, többnyire abból az okból, hogy ezeket a rongálásokat nem lehetett kétséget kizáróan a terhelt terhére róni, mivel a gépkocsikon a sérülések keletkezésének időpontja nem volt megállapítható.