Nyitókép: Bruzák Noémi

Kiakadtak a szlovák milliomosnő szabadulásán

Infostart
2018. július 23. 12:22
Az áldozatok közeli hozzátartozója szerint nem változott meg a börtönben Eva Rezesová.

Korábban szó volt róla, hogy Eva Rezesová példás magaviselete miatt korábban szabadulhat, aki 2012-ben alkoholos befolyásoltság alatt 165-tel nekiment kocsijával egy Fiat Puntónak. Négy áldozata a roncsban összeégett.

A Fővárosi Törvényszék július 5-én tette jogerőssé, hogy feltételesen szabadlábra bocsátják a szlovák milliomosnőt, amelynek az a feltétele, hogy semmilyen törvényi kihágást nem követ el - írja a Bors.

Az áldozatok egyik hozzátartozója a lapnak elmondta:

nem lepődtek meg az ítéleten, és Rezesová kevesebbel is megúszta volna, ha annak idején nem lépnek időben.

A tárgyalások alatt egy gyászoló fiú nyílt levélben hívta fel az akkori államtitkár, Patyi Gergely figyelmét, hogy szakértői szabálytalanságok történtek: Melegh Gábort - aki az egyik legismertebb név a műszaki szakértők között - először az áldozatok hozzátartozói szerették volna a perben felkérni. Őket összeférhetetlenségre hivatkozva visszautasította a szakértő, később viszont Rezesová védőjének felkérését elfogadta.

"A hozzátartozóknak soha nem lesz megnyugvás, nincs, ami enyhíthetné ezt a fájdalmat, négy fantasztikus ember halt meg értelmetlenül,

több család életét tette tönkre Rezesová, és még csak bocsánatot sem kért soha. Hogyan hihetnénk el, hogy megváltozott a börtönben?"

– tette fel a kérdést a rokon. A balesetben elhunytak gyerekei közül egyébként csaknem mindenki elköltözött a Heves megyei településről, ahol korábban szüleikkel éltek.