Nyolcszor szúrta mellkason főnökét egy győri munkavállaló az irodában

Infostart
2018. február 8. 14:37
Az elkövetőnek az elsődleges célpontja nem a sértett volt, hanem egy magasabb szinten lévő főnöke. Az 43 éves áldozat a helyettese, de őt találta meg az elkövető, aki a támadás után kiesett az ablakon és meghalt.

"Csütörtökön sajnálatos tragédia történt az E.ON győri telephelyén, melynek következtében egyik munkatársunk életét vesztette, egy másik pedig életveszélyesen megsérült. Jelenleg zajlik az ügy részletes hatósági kivizsgálása, melyhez minden szükséges segítséget megadunk, és együttműködünk a rendőrséggel. A vizsgálat lezárásáig nem nyilatkozunk, kérjük a sajtó szíves megértését.

Megrendülten állunk a történtek előtt, ehhez hasonló tragédia még nem történt vállalatunk életében. Együttérzünk az érintett családtagokkal, és bízunk benne, hogy sérült kollégánk mielőbb felépül."

A vállalat fenti közleménye a Kisalföld cikkében olvasható.

A lap információi szerint csütörtök reggel az E.ON győri telephelyén az egyik munkavállaló szóváltásba majd verekedésbe keveredett egyik főnökével, akit többször mellkason szúrt, majd eddig tisztázatlan körülmények között kiesett az ablakon.

Az elkövető a helyszínen meghalt.

A sértettet újraélesztették, is életmentő műtétet végeznek rajta az orvosok.

Kora délután is tart a délelőtt fél 10 körül elkezdett életmentő műtét a győri Petz-kórházban. Oláh professzor tájékoztatása szerint az operáció a vége felé tart. A mellkasi vérzéseket, amelyeket a nyolc késszúrás okozott, úgy tűnik sikerült elállítani. Az áldozat rengeteg vért vesztett, ami a későbbi esetleges komplikációk miatt nem mindegy, de fiatal szervezetről van szó, ezért mindenki bízik a felépülésében. A megszúrt férfi állapota továbbra is kritikus.

A lap úgy tudja, egy kétgyermekes családapáról van szó.

Az E.ON telephelyén, ahol az eset is történt, 2-3 emeletes épületek vannak. Az elkövető is nagyjából ilyen magasságból zuhant ki. Egyelőre vizsgálják annak a kérdését is, hogy nem öngyilkossági szándék vezérelhette-e. Mivel azonnal életét vesztette, nyilván sokakban felmerülhet, hogy ilyen magasságból ez hogyan következhetett be. A rendőrségi tapasztalatok épp azt mondják, hogy egy adott magasság alatt minél kisebbet zuhan egy ember, annál nagyobb eséllyel fogja életét veszteni, mert nincs zuhanási idő és magasság ahhoz, hogy a teste úgy forduljon ki, hogy ne élettel összeegyezhetetlen sérülést - például fejsérülést - szenvedjen.

Az elkövetőnek az elsődleges célpontja nem a sértett volt, hanem egy magasabb szinten lévő főnöke. Az 43 éves áldozat a helyettese, de őt találta meg az elkövető.

A rendőrség hivatalos közleménye szerint február 8-án reggel 7 óra 43 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy üzem telephelyén verekedés történt, amelynek során egy férfit késsel megszúrtak. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy egy 54 és egy 43 éves férfi - munkahelyi konfliktusuk miatt - összeverekedtek. A dulakodás során az 54 éves férfi egy késsel megszúrta vitapartnerét, majd ezt követően – eddig tisztázatlan körülmények között – kiesett az iroda ablakán és életét vesztette.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.