Bőnyi gyilkosság: megvan az összesített szakértői vélemény

InfoRádió
2017. április 7. 09:12
De Győrkös István védője azt mondja: tételesen meg tudja cáfolni. Íme a részletek.

Bőnyben, Győrkös István otthonában modellezik le, pontosan mi és hogyan történt a bőnyi rendőrgyilkosságként emlegetett, tavaly októberi ügyben, írja a Blikk. A Magyar Nemzeti Arcvonal alapítójának házában akkor egy rendőri akció közben valaki lelőtte Pálvölgyi Pétert, majd mi is megírtuk, hogy felmerült: nem Győrkös fegyveréből érkezett a golyó.

Ezt a teóriát először ­február végén a kirendelt fegyverszakértő véleménye cáfolta, majd most az egyesített orvos- és fegyverszakértői vizsgálat eredménye is.A sorsdöntő dokumentum a napokban érkezett Győrkös védőjéhez.

– Kifogásaimat a szakvéleménnyel kapcsolatban az ügyészség számára is megküldöm – jelentette ki a Blikk szerint dr. Takács Zoltán. – Több ponton és tételesen meg tudom cáfolni a szakértő által leírtakat. Először is azt állítja, hogy sokkal több anyagmaradvány volt a szobában védencem fegyveréből, mint a rendőrökéből. Ez semmit nem bizonyít, hiszen azt mindenki tudja, hogy egy AMD fegyver lövedékében több a lőpor, mint a Parabellumban. Ez azonban nem bizonyítja, hogy Győrkös István lőtte le Pálvölgyi őrnagy urat.

Előzmények

  • 2016. október 26-án a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai megjelentek Győrkös házánál, hogy házkutatást tartsanak.
  • A hungarista vezér ellenállt, bement a házba. A rendőrök utána- mentek, és tűzharc alakult ki.
  • A szakértő álláspontja szerint Győrkös István lőtte le Pálvölgyit.
  • A Nemzeti Arcvonal vezetője ezzel szemben állítja: nem ő lőtte le az őrnagyot.