Román állampolgárok törték fel az autókat a Borz utcában

InfoRádió
2017. február 7. 15:03
A debreceni rendőrök elfogtak négy román állampolgárt, akik a megalapozott gyanú szerint három gépkocsit törtek fel Hajdú-Bihar megyében.

Egy férfi 2017. február 5-én 3 óra 17 perckor tett bejelentést a rendőrségre arról, hogy két gyanúsan viselkedő férfi Debrecenben, a Borz utcán betörte egy személygépkocsi ablakát és kutattak a járműben. A helyszínre érkező egyenruhásokat meglátva a két férfi elmenekült, azonban a járőrök elfogták őket.

A rendőrök a román állampolgárok igazoltatása során a közelben észrevettek egy román forgalmi rendszámú Fiat típusú személygépkocsit, amelyben egy nő és egy férfi próbált meg elbújni. A négy román állampolgárról a rendőrök megállapították, hogy együtt érkeztek Nagyváradról Debrecenbe.

A helyszínen a 37 éves F. R. és a 27 éves D. A. elismerték, hogy ők törték fel a gépkocsit, míg két társuk figyelte, hogy ne vegyék észre őket. A Debreceni Rendőrkapitányságra bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállított négy személyt a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.

A megalapozott gyanú szerint az elkövetők azért jöttek Hajdú-Bihar megyébe, hogy gépjárművekből rádiókat lopjanak. Ennek érdekében Derecskén és Mikepércsen is feltörtek egy-egy gépkocsit.

A rendőrök két férfit – F. R.-t és D. A.-t – bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására, míg a 22 éves P. R. és a 47 éves B. E. az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet.

Ellenük a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség és lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.