Lebukott az érdi drogfamília

InfoRádió
2017. január 19. 10:43
Előzetes letartóztatásba kerülhet két nő és öt férfi, mert a mert a gyanú szerint kábítószert árultak - közölte a a Budaörsi Járási Ügyészség.

Az ügyészség közleménye szerint a gyanúsítottak érdiek, két nő és öt férfi, akik közül hárman egy család tagjai. A férfiak többféle kábítószert szereztek be és a szüleikkel, ismerőseikkel 2015 és 2016 folyamán naponta árulták a környéken élő felnőtteknek és gyermekeknek.

Szabó Ferenc főügyész tudatta: a rendőrök január 17-én tartott házkutatáson kábítószert, mérlegeket, készpénzt - forintot, orosz rubelt, indiai rúpiát - foglaltak le. A Budaörsi Járási Ügyészség a gyanúsítottak előzetes letartóztatási indítványát azzal indokolta, fennáll a szökés veszélye, valamint az összebeszélés és a tárgyi bizonyítékok eltüntetésének lehetősége is veszélyeztetheti a nyomozás sikerét - olvasható a sajtóközleményben.