Még mindig sokan bedőlnek a trükkös csalóknak

InfoRádió / MTI
2016. november 14. 12:40
Egy férfit és egy nőt a pénz és az ékszerek átvételekor értek tetten a rendőrök a II. kerületben - írja a police.hu.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy ismeretlen nő 2016. november 12-én az esti órákban felhívott egy Budapest II., Kulpa utcában lakó idős hölgyet, akinek – magát rendőrnek kiadva – arra hivatkozott, hogy a nővére balesetet szenvedett és a jobb orvosi ellátás érdekében pénzre van szüksége. A sértett lakása elé 20 óra 10 perckor megérkezett P. István, aki két fehér borítékban átvett az idős nőtől több százezer forintot és arany ékszereket.

A bűncselekmény elkövetésére a közelben tartózkodó rendőrök, a BRFK Nyomozó Főosztályának munkatársai felfigyeltek és a 47 éves férfit, valamint az autóban rá várakozó 36 éves D. Tímeát a helyszínen elfogták.

A nyomozók a ruházatuk átvizsgálásakor a férfinál megtalálták a korábban átvett összeget és ékszereket.

A rendőrök az elkövetőket előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitánysága ellenük – őrizetbe vételük mellett – csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást és kezdeményezték előzetes letartóztatásuk indítványozását.