Bűncselekmény áldozata lett az Újpesten holtan talált nő

InfoRádió / MTI
2014. április 28. 23:47
Bűncselekmény áldozata lett az a 37 éves nő, akit Újpesten találtak holtan hétfő este - közölte a rendőrség késő este a honlapján.

Tájékoztatásuk szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztály életvédelmi osztálya emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indított.

Korábban Csillag Melinda, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának ügyeletese azt közölte az MTI-vel, hogy női holttestet találtak Budapesten, a IV. kerületi Pozsonyi utcában.

Nagy Zsófia, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI-nek azt mondta: a nő halálának okát orvosszakértői vizsgálat tisztázza majd.